Vízimalom – Patakmalom (Mohács)
A Szent Miklós Vízimalom – más néven patakmalom (Watermill, Wassermühle, młyn wodny, vodenica, воденица, 水车) – Mohács egyik legjelentősebb ipar- és gazdaságtörténeti emléke. A Csele-völgyi malmok első írásos említése 1331-ből származik, amikor Csele és Mohács lakói malmaik, halastavaik és erdeik használati jogai miatt pereskedtek.
A török hódoltság idején a környék elnéptelenedett, a falvak elpusztultak, ugyanakkor a malmokról fennmaradtak az írásos adatok. Bizonyosan tudjuk, hogy 1591-ben Mohácson négy patakmalom működött, és mivel évszázadokkal később is ugyanennyi malomról tesznek említést, feltételezhető, hogy ugyanazon létesítményekről van szó.
A következő jelentős forrás 1721-ből származik, amely felsorolja mind a négy cselei vízimalmot tulajdonosaikkal együtt. E dokumentum alapján megállapítható, hogy a malmokat szerb gazdák birtokolták, és nagy valószínűséggel a XVII. század végén betelepült tehetős szerb kereskedőcsaládok – Popovics, Stajevity, Deszpenity, Demetrovity, Brkity – építették újjá őket.
Taposómalom – Európa egyetlen működőképes példánya
A mohácsi Szent Miklós Vízimalom udvarán tekinthető meg Európa egyetlen ismert, működőképes taposómalma (Treadmill, Tretmühle, Млин, kierat, ayak değirmeni, 踏車), amely egyedülálló módon mutatja be az emberi erővel hajtott ókori malomtechnológiát.
Az ókort idéző taposómalom szerkezet a vízimalom udvarán álló, 2014-ben épült lábaspajta épületében kapott helyet. A berendezést székely mesterek közreműködésével építették meg, hiteles történeti és műszaki rekonstrukcióként.
A taposómalom különlegessége, hogy teljes egészében emberi erővel működik, így a bemutató során a látogatók saját testük erejével tapasztalhatják meg, milyen fizikai munkát igényelt a liszt előállítása a modern gépek megjelenése előtt. A program élményszerűen kapcsolja össze a mozgást, a történelmet és a fenntarthatóság gondolatát.
A bemutató a vízimalom látogatási díjának részét képezi, és mára a helyszín legkedveltebb programelemévé vált. A látogatás során a vendégek megismerhetik a taposómalom történetét, működési elvét, valamint ki is próbálhatják a grandiózus szerkezetet.
Útikereszt – Szent Miklós malom
A Szent Miklós vízimalom közelében álló útikereszt a vidéki vallásos néphagyomány egyik jellegzetes emléke. Az út menti keresztek – más néven út menti őrszemek – elsősorban fogadalmi vagy védelmező céllal készültek, de egyben a tájékozódást is segítették a régi idők utazói számára.
A kereszt talapzatán elhelyezett felirat tanúsága szerint az emlék Szent Kozma és Szent Damján közbenjárását kéri, különös tekintettel a 2021-es koronavírus-járvány időszakára. A szöveg egyszerre hordoz könyörgést az élők védelméért és imát az elhunyt szerettek lelki nyugalmáért, így a kereszt a közelmúlt kollektív emlékezetének is fontos lenyomata.
Az útikereszt jól példázza, hogy a népi vallásosság és a közösségi emlékezet miként kapcsolódik össze a tájjal és a mindennapi élettel. Az ilyen emlékek nemcsak vallási jelentőséggel bírnak, hanem történeti és kulturális értéket is képviselnek, hozzájárulva a környék hagyományainak megőrzéséhez.
Mészégető kemence
A mészégető kemence különleges helyet foglal el Mohács ipartörténeti emlékei között. Bár már a XIV. századból is ismert a mészégetés jelenléte a város határában – az egykori Jenő község területén –, a mohácsi kemencék léte több szempontból is figyelemre méltó, hiszen a város környékén ma már sem mészkő, sem szén nem található.
A Szent Miklós Vízimalom mellett álló mészégető kemencét az 1920-as években építtette Bálint Miksa építőanyag-kereskedő vállalkozó egykori telephelyén, amely a mohácsi vasútállomás közelében helyezkedett el. A vasút közelsége lehetővé tette, hogy a kemencét a Villányi-hegységből származó jó minőségű mészkővel, valamint a fűtéshez szükséges pécsi feketeszénnel lássa el.
A XX. század közepén, az ipari méretű mészgyártás elterjedésével a kemence működése megszűnt, állapota pedig fokozatosan romlani kezdett. A Mohácsi Városszépítő- és Városvédő Egyesület 2008-ban határozta el, hogy az építményt eredeti helyéről áttelepíti a Szent Miklós malom szomszédságába, megmentve ezzel a pusztulástól.
Az újjáépítés és helyreállítás 2008 és 2015 között zajlott. A munkálatok régészeti feltárással egybekötve indultak, amely során a kemence új alapját a tömör agyagtalajba vájták ki. A helyreállítás több szakaszban, diákok és szakemberek közreműködésével valósult meg.
A kemence megmenekülése számos résztvevő együttműködésének köszönhető: Kálóczy László szakmai támogatásának, Gáll Csaba építész alapos felmérésének, Radics László irányításával dolgozó Radnóti Miklós Szakközépiskola kőművestanoncainak, valamint Polyák Pál építőmester és csapatának munkájának. A projekt megvalósítását Mohács Város Önkormányzata és a Városvédő Egyesület anyagi támogatása is segítette.
A helyreállított mészégető kemence ma a Szent Miklós Vízimalom környezetének meghatározó ipartörténeti emléke, amely hitelesen mutatja be a múlt építőipari technológiáit, és fontos része Mohács helyi örökségének.
